Ma 2025. szeptember 09., kedd, Ádám napja van. Holnap Nikolett és Hunor napja lesz.

 A járás vezetői köszöntötték a lakosság szociális védelmi osztályának munkatársait 

 Vasárnap, november 2-án méltatjuk a szociális szféra dolgozóinak szakmai ünnepét. Ebből az alkalomból Bimba Ferenc, a beregszászi járási állami közigazgatási hivatal elnökhelyettese és Horváth László, a beregszászi járási tanács elnökhelyettese köszöntötték a beregszászi járási közigazgatási hivatal a lakosság szociális védelmi osztályának munkatársait.

Először Volodimir Terpáj, a beregszászi járási állami közigazgatási hivatal a lakosság szociális védelmi osztályának vezetője köszönte meg munkatársainak az odaadó és lelkiismeretes munkát. Megemlítette, hogy a szociális osztály munkája a minősítési mutatók alapján az egyik legjobb a megyében.

A köszöntésekhez csatlakozott Bimba Ferenc, a beregszászi járási állami közigazgatási hivatal elnökhelyettese valamint Horváth László, a beregszászi járási tanács elnökhelyettese is.

Ma, ezekben a nehéz időkben a szociális munkások vállára nehezedett nem csak a különböző szociális juttatások folyósításának, hanem a sok vitás kérdések megoldásának valamint a belső áttelepülőkkel kapcsolatos munkának a terhe is. Az önök munkája nagy erőfeszítést igényel. A szociális munkások a lakosság segítői és lelki támaszai a nehéz helyzetekben – jegyezte meg Bimba Ferenc és Horváth László – jó egészséget, erőt, jólétet és munkasikereket kívánva a jelenlévőknek.

Kellemes meglepetésként érte az ünnepség résztvevőit Barnics Jan, a fegyveres erők és a háború rokkantjai járási szervezete elnökének személyes köszöntője és gratulációja: „a járás minden veteránja és nyugdíjasa hálás önöknek a támogatásért, gondoskodásért, emberségért és megértésért. Köszönjük önöknek, hogy vannak!”

Végezetül a szociális védelmi osztály legjobb dolgozóit kitüntették a beregszászi járási állami közigazgatási hivatal és a beregszászi járási tanács közös okleveleivel.

Oklevélben részesültek a szakmai ünnep kapcsán jelentős hozzájárulásukért járásunk szociális védelme területén: Sekebij Anna, Papp Éva, Kobály Zsanna és Grinykó Marina.

A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal a lakosság szociális védelmi főigazgatóságának oklevelét vehette át Csehil Vaszil.

Kellemes ünneplést! 

Bővebben...

KÖSZÖNTŐ!

 A napokban ünnepelték születésnapjukat Béres Olga, Szajkova Katalin és Szegedi Erika, a járási tanács képviselői.

Ebből az alkalomból köszöntik, kívánnak számukra jó egészséget, Istentől megáldott, hosszú, boldog életet, minden szépet és jót, további munkasikereket!

 

Tisztelettel:  a Beregszászi Járási Tanács 
vezetősége és kollektívája

 

 

Nevezetes nap a Beregszászi járás és Beregszász városa történelmében

 Ma, október 23-án méltatták a Beregszászi járás és Beregszász városa náci megszállás alóli felszabadításának 70. évfordulóját.

  Ebből az alkalomból megkoszorúzták a Hősök terén a hős felszabadítók emlékművét. Emellett ünnepélyes átadásra kerültek a „Dicsőség Ukrajna felszabadítóinak” Összukrajnai Emlékstaféta jelképei, mely a fasiszta megszállás alóli felszabadulás 70. évfordulója méltatásának részeként történik Ukrajnában.

Bővebben...

KÖSZÖNTŐ!


 
A napokban ünnepelte születésnapját Szalai Imre, Badaló polgármestere.

Ebből az alkalomból köszöntik, kívánnak számára jó egészséget, Istentől megáldott, hosszú, boldog életet, minden szépet és jót, további munkasikereket!

 

Tisztelettel:  a Beregszászi Járási Tanács 
vezetősége és kollektívája

KÖSZÖNTŐ!

 A napokban ünnepelték születésnapjukat Deák Miklós-István és File Károly, a járási tanács képviselői.

Ebből az alkalomból köszöntik, kívánnak számukra jó egészséget, Istentől megáldott, hosszú, boldog életet, minden szépet és jót, további munkasikereket!

 

Tisztelettel:  a Beregszászi Járási Tanács
vezetősége és kollektívája

KÖSZÖNTŐ!

 A napokban ünnepelte születésnapját Seder Ilona, a járási tanács elnöke.

Ebből az alkalomból köszöntik, kívánnak számára jó egészséget, Istentől megáldott, hosszú, boldog életet, minden szépet és jót, további munkasikereket!

Azt kívánjuk mindnyájan e szép napon, Ragyogjon Önre napfény, Legyen boldog nagyon!
Szíve sose féljen, bánat sose érje, Minden útján szerencse kísérje!

 Tisztelettel:  a Beregszászi Járási Tanács kollektívája

 

 

KÖSZÖNTŐ!

 A napokban ünnepelte születésnapját Mónus Anna, a járási tanács képviselője és Erdelyi Károly, a járási tanács elnökének tanácsosa.

Ebből az alkalomból köszöntik, kívánnak számukra jó egészséget, Istentől megáldott, hosszú, boldog életet, minden szépet és jót, további munkasikereket!

Tisztelettel:  a Beregszászi Járási Tanács
vezetősége és kollektívája

A turisztikai ágazat képviselőinek kitüntetése 

 Ma, Seder Ilona, a járási tanács elnökasszonya, valamint Matij Vitalij, a járási állami közigazgatási hivatal megbízott vezetője köszöntötték járásunk idegenforgalmának fejlesztésében tevékeny részt vállaló vállalkozókat.

A szeptember 27-i Idegenforgalmi Világnap alkalmából a megye idegenforgalmi és rekreációs ágazatának jelentős mértékű fejlesztéséhez való hozzájárulásért, valamint az „Eurotourközpont – Kárpátalja 2014” kiállítás – vásáron való aktív részvételért kitüntetéseket vehettek át:

DSC_0115

- Bíró Tibor – a Helikon szálloda (Jánosi) tulajdonosa a megyei tanács oklevelét.

- Kondor Margaréta – a Vadászcsárda motel-étterem (Gát) tulajdonosa a megyei állami közigazgatási hivatal köszönőlevelét.

Köszönjük fáradhatatlan munkájukat és jelentős személyes hozzájárulásukat vidékünk turisztikai ágazatának fejlesztéséhez. Szeretnék kívánni munkájukhoz további sikereket, erőt, motivációt, továbbra is tevékenykedjenek vállalkozásuk és a vidék idegenforgalma felvirágoztatásán – hangoztatta köszöntő beszédében Vitalij Omeljanovics.

Üdvözölte a kitüntetetteket Halász László is, a járási közigazgatási hivatal kulturális és idegenforgalmi osztályának vezetője is.  

Bővebben...

 Útjavítás a MacsolaVérke-híd szakaszon

Nem kell hosszan elemeznünk, hisz mindenki tisztában van vele, hogy járásunk közútjai évek óta milyen tarthatatlan állapotban vannak. Nos, az ország jelenlegi gazdasági helyzetéből kifolyólag, állami segítségre nem támaszkodva, a MacsolaVérke-híd útszakaszon lévő kátyúk kijavításához a közeli falvak lakosai önkéntes erejükből fogtak hozzá.

Bővebben...

Ukrainian (Ukraine)Hungarian (formal)

Hasznos Források

165x114