Nem léteznek fordítások.
Az 1971-től nagyközségi rangra emelkedett településnek jelenleg 3025 lakója van. Kétharmad részük magyar. A többiek javarészt ukránok és oroszok, ám megtalálhatók itt a volt Szovjetunió nemzetiségeinek más képviselői is (mordvinok, üzbégek, örmények). Bátyúnak (or.: Батьово) városias jelleget kölcsönöz a négyszintes tömbházakból álló lakótelepe, ahol 1200 lakos él.
A település Beregszásztól 36 km-re a várostól észak-nyugati irányba fekszik a Beregszász - Nagydobrony - Csap műút mentén. Bátyú több mint egy évszázada fontos vasúti gócpont, itt halad át a Budapest - Csap - Moszkva nemzetközi és több más helyi járat: az Ungvár - Munkács, az Ungvár - Csap - Beregszász - Aknaszlatina, stb. járatok. A közeljövő tervei között szerepel, hogy a Budapest - Záhony - Csap Intercity Bátyúig, illetve később Beregszászig meghosszabbított útvonalon közlekedik majd.
Az ukrajnai földreform eredményeként 2000 tavaszán nem csupán kolhoztagság, de a helyi szociális szféra dolgozói is földhöz jutottak. Ez utóbbiak családonként egy hektárhoz. A helybéli három farmergazda egyenként 3-5 hektáron gazdálkodik. Az itteni Mezőgazdasági Kkft. 80 hektár, többnyire bérelt földet művel. Az agyagos, kiuzsorázott vályogtalaj alacsony termést hoz, így a bátyúi gazdák többsége nem a piacra termel, hanem inkább csak önellátásra rendezkedett be.
A munkaképes lakosság jelentős részét jelenleg is a vasút foglalkoztatja, amely az utóbbi időben jelentős beruházásokat hajtott végre. 2003 őszén maga Kucsma elnök adta át az itt létesített korszerű rakodó-pályaudvart, a Kárpáti Terminált. A modern vasúti "kikötő" dolgozóinak száma jelenleg 150 fő, a terminál bővítése folyamatban van, ily módon hamarosan a munkáslétszám jelentős növekedése várható.
A nagyközségnek postája, orvosi rendelője, gyógyszertára helyben. Korszerű kultúrházában - amely 350 férőhelyes - gyakran tartanak író-olvasó találkozókat, képzőművészeti kiállításokat. Minden második évben itt kerül sor a Bátyúi Költészeti Napok rendezvénysorozatára.
Bátyú magyar tannyelvű középiskolájában 350 gyerek tanul, a helyi ukrán általános iskola tanulóinak létszáma 140 fő. Óvodába 50 gyerek jár, ukrán és magyar csoport egyaránt működik. A falusi könyvtárállomány 800 kötetre rúg, ebből mintegy 2000 kötet magyar nyelven.
A környéken nagy népszerűségnek örvend a helyi zeneiskola: a tanítványokból, tanárokból álló különböző zenei együttesek az elmúlt években szép sikerrel szerepeltek a különböző járási, megyei szintű rendezvényeken.
A helyi kereskedelmi egységek - ABC-k, kávézók, butikok, bárok - száma meghaladja a harmincat. Közülük néhány - például a Millennium és az Ágnes - konyhát is működtet. Itt helyi specialitások is készülnek.
forrás: Karpatinfo.net