Понеділок., 04. листопада 2024

 Nagymuzsaly
földrajzi elhelyezkedése
 

Beregszásztól keletre, az északi hideg szelektől hegyekkel védve az Ungvár - Beregszász - Rahó országút mentén terül el a jelenleg 2 167 lelket számláló település. Kedvező fekvése, a városhoz való közelsége - a járási központ 7 kilométerre van innét - termékeny domboldalai, szorgos népe mind-mind közrejátszott abban, hogy Nagymuzsaly virágzó településsé váljon. A falu hossza megközelítőleg eléri a 3 km-t, szélessége pedig 2 km. Szomszédos települései: Bene, Borzsova, Bakta. 

 


A falu északi részén hegyek vonulnak végig. Itt található például a Mezőhegy, Csicsóhegy, Hankus, Bakfüles, Vereshegy, Várnahegy, Vasbikahegy. Déli része pedig síkvidék.

Nagymuzsaly vizekben „szegénynek” mondható, ugyanis nincs se folyója, se természetes tava. Viszont vannak kútjai, mesterségesen létrehozott tavai és a Turja nevű kanális. 

A faluhoz tartozik: vegyes erdő, széles mező, legelő. Növény-, ill. állatvilága igen gazdag és változatos. Található itt: tölgyfa, nyárfa, nyírfa, szelídgesztenyefa, bükkfa stb. Állatai a következők: őz, vadnyúl, fácán, sün, hörcsög, mezei egér stb.

   

  Történelem 

Nagymuzsalyt, mint települést 1232-ben említik az írások Muse néven. Muzsaj Árpád – kori település. 1232-ben Muzsaj már két részből, ill. két faluból állt; keleti részén királyi népek laktak. Nyugati része 5 ekére való várföld volt, melyet II. Endre ez évben odaadott Legyvnek, a beregi királyi uradalom gondnokának. Az 1241. évi tatárjárás után a király szászokat telepített a községbe. 

1280-ban Kunt comes fia Eberchard kapott Muzsalyban tete­mes birtokot adományul, s valószínű, hogy az 1241-i tatárdúlás után a gondos király ide szászokat telepített. A XIV. században Musé-nak írták, s akkor már virágzó község volt. 1333-ban az itteni plébános Pál, pápai adóul 3 garast fizetett, s a helység akkor a királyi család birtokába tartozott. Egy 1337. évi okmányban keresztelő Szent János tiszteletére emelt kőtemploma említtetik, ami abban az időben e tájon ritkaság volt. 

1365-ben Konák István neveztetik az itteni nemes birtokosul, valamint a Muzsaji család nevezetesen 1369-ben M. Péter. 

I. Lajos király 1369-ben Budán. Márton hitvalló ünnepének második napján kelt okmányában meghagyta a leleszi konvent­nek, hogy a Kerecsényi Barnabás és Konák István kezein lévő, általuk elfoglalt muzsalyi, papi és szálkai birtokokat Erzsébet királynénak adassa vissza, s azokba őt beiktassa.    

Később a Kusali Jakcsi család lett a helység birtokosa, amely­nek tagjai Nagymuzsaly felerészébe beiktattattak Borsovai Fe­renc királyi ember által 141 l-ben. 

1413-ban János és László, Jakcsis György fiai és Mihály, István fia, valamint Csarnavodai Miklós fiai, Jakab és György perbe idézték Istvándi Miklós Györgyöt, aki a nagymuzsalyi  közös erdőt felgyújtotta, s Csarnavodai 12 sertését Kisarból el­hajtotta. 

Ugyanakkor Rozgonyi Simon országbíró ítélete folytán a lele­szi káptalan küldötte Jakcsi János mester királyi ember jelenlété­ben Bakai Lászlónak Bálint fiának s örököseinek átadták az elmarasztalt Gyula fia, János, Miklós és Benedektől elvétetni rendelt s részben Istvándi Györgyné Bakai Orsola kezén talált kövesdi, gemsei és nagymuzsalyi birtokok felét. Muzsalyon tar­tozott e birtokhoz 6 népes és 1 pusztatelek, amelyek a falu északi felén  feküdtek s Orsola birtokán voltak, és más 18 népes és 6 pusztatelek, melyekből hármon épület is állt és János, Miklós és Benedek részéhez tartoztak; találtatott továbbá egy kőből épült templom sírbolttal és 10 ekényi királyi méretű (tehát 1500 hold) szántó, erdő és cserje. Az e birtokból való borterméts jó évben hatvan hordóra becsülték. A birtok két része Rozgonyi Simonnak bírósági díj fejében, Bakai Lászlónak pedig egy része adatott át   olyan módon, hogy azt addig birtokolják, amíg a fejváltságul megítélt 150 márkát és Miklós, János és Benedek, Istvándinénak 29 márkát kifizetnek. 

Ugyanebben az évben beiktatták zálogcímen Hrabár János ki­rályi ember által Kaffai Pán Endrét egy itteni részbirtok harmad­részébe.

1420-ban Kölcsei Gábor perelt Kakcsi György fia: János, Dé­nes, Mihály és László ellen erőszakoskodás miatt. Kölesei Orso­lya, Oroszi Jakab neje, Ilona, leányai: Felicia és Krisztina és Kölesei János bevádolták Jakcsi Jánost, tisztelendő Dénes áldozárt s testvéreit: Mihályi és Lászlót, valamim J. István hasonnevű fiait jobbágyaik elfogatása s kifosztátása miatt.   

1439-ben Istvándi János zálogba adta Miklós Leleszi prépost­nak 50 arány forint és 20 királyi új pénzért itteni részeit. 

1451-ben Báthory István iktattatott be a Jakcsi-féle részbe. 

1459-ben elzálogította Jakcsi János itteni részét Jakcsi György nejének, Offrának. 

1460-ban beiktattak örökösödési jogon Jakcsi Alira (Drágffi Miklósné) és Margit (Kállai József né); 1261-ben pedig zálogjo­gon Szilágyi Erzsébet a Jakcsi János-féle részbe. 

1472-ben Keszi (Kézi) Balázs deák és rokona. Kisujlaki Ba­lázs kérelmére vizsgálatot tett Homoki Balázs királyi ember bor­safalvi Toboly János ellen erőszakoskodás miatt. 

1478-ban a kisberegi pálosok itt zálogjogon bírtak Jakcsi-féle részt. 

Az 1484. évben a beregi szerzetesek a Kovászéi Balázs deák által nekik hagyományozott birtokba lettek beiktatva. 

1488-ban beiktattatott Szepesi Péter királyi ember által Kállay János Nagymuzsaly és Gemse felebirtokába, amely alkalommal ellenmondással éltek: Jakcsi Ferenc, a beregi pálosok, butykai Kezegh Mihály fiai: Ferenc, Mihály és Bertalan és leányai: Ilona Nagymihályi Bánffi Györgyné, Borbála Csicseri Benedekné; to­vábbá Szertvai László, Kenderesi Péter. Sebesi Miklós. Károlyi András, László és Bertalan, Károlyi László özvegye Borbála és Kölcsei Boldizsár. 

1493-ban beiktattatott Drágffy Bertalan erdélyi vajda és a szé­kelyek grófja Jakcsi Ferenc összes birtokába. 

1524-ben beiktattatott zálogcímen Dobó Ferenc a néhai Jakcsi György és László birtokába, ennek özvegye, Krisztina és gyer­mekei, János és Magda ellenmondása mellett. 

1539-ben Borsovai Lőrinc és neje, Anna megvették Fancsikai Borbála itteni birtokrészét; 1542-ben pedig Büdy Mihály, Borne­missza Gáspár lelkész itteni telkeit 400 és Dávidházi Kata részét 60 forintért, azokba 1545-ben Borsovai Ben. kir. ember által beiktattatván. 

1552-ben említtetnek birtokosul: a beregi barátok. Károlyi Pé­ter. Jakcsi Mihály, Kende Mihály és Dobó F. 

1553-ban beiktattalak Oroszi Demeter leányai, nevezetesen a Szerémi Annától szüleien Fruzsina és Krisztina, és Köröbecs Annától született Sára és Katalin egy itteni telek és Kerecseny, másképp Ferke nevű a Mezőhegy előfokán fekvő szőlő birtoká­ba. 

1561-ben beiktattatott Mácsolai, másképp Újhelyi Ferenc magvaszakadtával ennek birtokába Tárnóczi István. 

Azon 9 jobbágytelek, melyeket itt a kisberegi barátok birtokol­tak, mintán azok elűzettek s kolostoruk feldúlatott, 1562-ben Dalnoki Székely Antalnak adományoztatott; Dobó István és Domnokos megkísérelték azokat maguk részére megszerezni, de Ferdinánd által a háborgatástól eltiltattak. 

1566-ban a tatárok a helységet feldúlták, és 38 telekről elhur­colták a népet. Az 1567-es adóösszeírásnál csupán 15 népes telek találtatott. 

1600-ban, amikor Mágócsi Ferenc, Munkács birtokosa a Szalva nevű erdő iránt perelt Mathuznai Gergely és más szomszéd birtokosokkal, s ennek kapcsán a kiküldött hiteles bizottság azon évi május 6-án N. Muzsalyon is megjelent, itt számos embert kihallgatott, akik azt vallották, hogy ők a nagymuzsalyi templom építésekor Mágócsi Gáspártól kértek és kaptak épületi fát a Szalva erdőből, de Kun Gáspártól s annak családbeliitől sohasem kértek, s a Salánkiak sem ellenezték a favágást, amikor azonban egy Varga Mihály nevű beregi ember ennyit jegyzett meg: „Ha az ur ő nga nem engedte volna, szintén ugy nem szánnálak én is vágni benneteket, miképp ti nem szánjátok az erdőt vágni, ő nekik az ur Mágócsi Gáspár szabad erdőt adott." 

1607-ben bírtak még itt Borsovai Anna, Oroszi György és Pál. 1610-ben Dáróczi Szerát kapta a Dobó Ferenc-féle birtokot. 161l-ben beiktattatott serkei Lorántffy Mihály, mint a Zeleméri Borbálától nemzetett gyermekei gyámja királyi új adomány alap­ján néhány szőlő birtokába. 

1646-ban Kállay Mihály muzsalyi ref. pap a szatmárnémeti zsinatba követül küldetett. 1647-ben Losorkovics Horváth György egy kúriát zálogosított el Balling Györgynek itt és Kisráton 6300 forintban. 

1657-ben beiktattatott Máté Mihály és neje, Fátyol Zsófia egy pusztatelek birtokába, amely Császlóczy János pusztájának ne­veztetett s egykor Soklyói Szabó Györgytől cseréltetett, s melyet most a fölkérők: Máté Mihály, András, István, Ambrus, Ilona és Zsófiától a benei Kormány nevű szőlőért elcseréllek: úgyszintén beiktattattak egy a nagymuzsalyi Szárhegyhát nevű előfokon szomszédságukban lévő, Bajkos Jánostól 25 forintért megvett és egy         más, Balogh Istvánnétól 100 forintért megszerzett szőlő  bir­tokába.  

Ez évben a berontott lengyelek e helységet is feldúlták s kira­bolták. 

1659-ben Balling János tiltakozott Csernell Pál ellen azon szerződés miatt, amelyet ő Szilágyi Ferenccel és Újhelyi Pállal az itteni és macsolai birtok s a szőlősvégardói szőlő iránt kötött. 

1664-ben és 1691-ben tartattak itt megyei gyűléseket. 

1707-ben birtokollak a szatmári jezsuiták részjószágot és sző­lőket. 

1825-ben alakított itt a helység földesura, a gróf Károlyi család timsógyárát, ahhoz timkövet a gyár felett emelkedő riolithegyből alkalmazva. 

Főbirtokosai most is a gróf Károlyiak, azután Hunyady András után Hunyady Béla, volt megyei főjegyző s országgyűlési képvi­selő 1876-78-ban, akinek itt csinos kastélya van; Madarász János után Horváth Péter örökösei, Székely Lászlóné, János flandriai gróf Steinberger Jónás, Beregszászy Sándor, Tüzes József, Pálfy István, Pataki András és Mihály stb. 

A nevezett lakosokon kívül az anyakönyvben előfordulnak még ilyen nevű családok: Almási, Beregszászi, Billa, Csépő, Fodor, Fülep, Gál, Hidi, Ilosvai, Laza, Máté, Nagy, Nyiri, Orbán, Pap, Pataki, Pető, Szakáll, Tarpai, Vég és Vitéz. 

 

Kis-Muzsaly  

A település neve 1232-ben bukkan fel először, s már ekkor két részből állt, keleti, nagymuzsalyi részét királyi népek lakták, a nyugati, kismuzsalyi részét, ötekényi földet, azaz 750 holdat II. Endre király hűséges emberének, Legirnek adományozza. Ez az előkelő ember a beregi királyi uradalom gondnoka és a híres Sylva Bereg, vagyis Bereg Erdőnek ispánja volt, elődei pedig az ős Borsova vármegye jobbágyai voltak, szálláshelyük a mai Borzsova területén feküdt. Az ősmegye központja a régi Borsova vára volt, amelynek emlékét a mai Vári őrzi nevében. A Sylva Bereg onnan is nevezetes, hogy őserdő rengetegében járt II. Endre király, és 1233-ban itt bocsátotta ki hű emberei védelmére aranybulláját. Sylva Bereg nevéből vette eredetét Nagybereg község és Borsova ősvármegye hatalmas testének átrendezése után Bereg vármegye. 

Az 1232-ben történt adományozás kismuzsalyi határleírásánál a szomszéd falvak is említtetnek: Gwrche és Bagotha, azaz Gecse és Bakta, Muzsaly ez oklevélben Muse-nak íródik. 

IV. László király 1280-ban Nagymuzsalyt Eberhard fia Kunch ispánnak adományozta, aki lampertszászi, vagyis beregszászi illetőségű volt. 1337-ben e Kunch ispán fia Péter lampertszászi bíró ezt a birtokot a Ker. Sz. Jánosról nevezett kőtemplomával együtt 50 márkáért eladta Magyar Pálnak és fiainak. Ebből ugyan nem derül ki, hogy a romjaiban most is látható kismuzsalyi templomról van-e szó, mivel azonban kezdetben csak egy temploma volt a két részből álló községnek, bátran állíthatjuk, hogy éppen arról. 

Dr. Sipos Zsigmond rendőrkapitány, Borzsova község lelkes monográfusa 1910-ben kiadott könyvében és a később beszerzett, kéziratban maradt gyűjteményében igyekszik kimutatni, hogy ama bizonyos Legirnek unokái azok a személyek, akik 1360-ban lampertszászi polgárokkal birtokjogaikat illetően peres viszonyban állnak. Ezek hatan birtokaik után ekképpen neveztetnek: borzsovai Dezső, kismuzsalyi Péter, kismuzsalyi Abych, borzsovai Imre, borzsovai Simon, helmeczi György, akik a peres ügyben azt is igazolni tudják, hogy ők a Legir leszármazói és birtokukat egymás között felosztva, mint örökösök bírják. Ebből nyilvánvaló, hogy a tatár pusztítást túlélték, mint a vidék rejtekeinek is jó ismerői elrejtőztek, és tovább élhettek birtokaikon. Utódaik képezték a Borsovay nevű családot, továbbá belőlük származnak a Thobolyok, Kismuzsayak, végezetül az időközben Sárosorosziban is birtokossá lett ágat Oroszynak nevezték. Ezek a családok nemcsak Borzsova község alapítói, de a környék meghatározó birtokosaivá lettek. Leggyakrabban egymás között házasodtak az egyes rokoni ágak, de sógorságba kerültek a Kállaiakkal, Kölcseyekkel, a verbőczi Zowardffykkal, a Chernavodayakkal, a kusali Jakcsokkal, a Mathuzsnay és az Ung megyei Nagymihályi családokkal, valamint az Ugocsa megyei kisebb ősbirtokosokkal: Szirmay, Bökényi, Sásváry, Öszödfalvy, Farkasfalvy, Péterfalvy családokkal. 

Kezdetben egyik vagy másik ágat vagy azok tagjait aszerint nevezték pl. Kismusayaknak vagy Borsovayaknak, hogy éppen hol laktak.

Nemcsak vagyonszerető, de vagyonszerző emberek kétes hírében is álltak. 1388-ban Mária királyné a leleszi konventhez ír, hogy a konvent idézze Szent György nyolcadára Zsigmond király elé Kismuzsay vagy másként Kántor Mihályt és Borsovay Miklós fia Fábiánt, mivel csalárdul azt a hírt költötték, hogy Kállói László fia Ubul mester örökösök nélkül elhunyt, testvére Mihály pedig a szülői háztól elvándorolt s elhalt ő is valahol, ezért nagymuzsalyi birtokukra Zsigmond királytól adománylevelet eszközöltek ki és magukat be is iktatták, pedig azok mind a ketten életben vannak, igaz, az utóbbi otthon betegen fekszik. 1429-ben Oroszy Tamásné Agatha, verbőczi Zoward dédunokája Verbőcön osztozik véreivel az ősi kúrián. 1479-ben Péterfalvi Beke Kelemen, aki Oroszy Mihály fiának, Istvánnak a fia, Szirmay Fórissal – a Fóris családok ősével – egy-egy telek jussába íratnak Kismuzsalyon és Orosziban. 1482-ben kismuzsalyi Bakó Pétert és kismuzsalyi Márton deákot ügyvédül vallja kusalyi Jakcsi Péter és Péterfalvi Zsupán Gergely a kolozsmonostori konvent előtt. 1522-ben II. Lajos király igazolja, hogy Oroszy György fia András testvéri szeretetből kismuzsalyi részét örök áron átíratta édestestvérére, Mátéra.

1504-ben birtokosok voltak még Kismuzsalyban: Guthy János leánya Anna, ki Csomasz nevű szőlőjét 8 ft.-on átengedte özv. Surányi Jánosné Guthy Katának és fiainak. 1547-ben a leleszi konvent beiktatta Oroszy Demetert 6 kismuzsalyi puszta telekbe és Jakcsi Mihály azon részeibe, melyeket ő a 6 telken felül használt, és az Oroszy, valamint a Borsovay családtól vétel útján szerzett.

1550 körül lett reformátussá a templom, s kezdetben egy lelkészük volt Nagymuzsallyal. 

1553-tól a falu jobbágyairól is hírt kapunk. Ekkor bíró volt Máté István, a további családfők pedig: Fazekas István, Veres Imre, Szárnyas Tamás, Literáti János, Zári Domonkos, Mórocz Gergely, Fábián Lukács, Thipa Pál, Szárnyas János, Szárnyas Gáspár, Bakó Antal, Kántor Péter, Kántor László, Kristóf Ferenc és Mikó Péter.

1566-ban a tatárok teljesen elpusztították a falut, de később újraépítették a lakosok. 1648-ban birtokolják az ősbirtokos családokon kívül lekcsei Sulyok György, Rőczey György, özv. Komjáthy Jánosné, özv. Balling Györgyné és Szondi István.

1657 nyarán Lubomirski lengyel hadvezér seregével, megbosszulandó Rákóczi hadjáratát, végigsöpört vidékünkön, s Kismuzsalyt is fölgyújtatta, pedig itt csak egy-két jobbágytelke volt a fejedelemnek. E gyújtogatásnak lett martaléka a falu és az Árpád-kori templom. A hagyomány szerint a harangot a Turja mély medrű víz iszapjába süllyesztették, a lakosok egy része a muzsalyi hegyek üregeibe rejtőzködött.

Legir utódai fiágon ez időben már igen megritkultak az ősi helyeken. A Kismusayak már jóval korábban, a Borsovayak az 1600-as évek végén, az Oroszyak az 1700-as évek elején enyésztek el. Leányágon ma is élnek leszármazottaik különböző nemesi származású családokban Borzsován, Muzsalyban s a környék több más falvában is.

Kismuzsalyt nem építették föl újra, s ha maradtak meg lakosaiból, azok Nagymuzsalyba költöztek. 1831. február 20-án egy vadász az Endrőd nevű völgyben bányaüregbe menekült róka után indult, s ekkor fedezte fel, hogy ott emberi csontvázak vannak. A vármegyei tisztikar feltáratta az üreget, ahol számos emberi csontvázat találatak: 2 csontnyelű kést, 7 vaskulcsot, ezüstből 33 hajtűt, amiből gyanítják, hogy nők, hajadonok kerestek oltalmat, 5 gombot, 1 kávéskanalat, 1 kapcsot, 1 láncot, 1615 évbeli III. Zsigmond féle lengyel és más 9 ezüstérmet, 6 rézgyűrűt, 9 függönyre való karikát, 5 kapcsot, 1 törött érmet, 1 hajtűt és kék-zöld-fehér violaszemű gyöngyszemet.

Az üreg bejáratánál egy férfi csontváza feküdt, jobbjában egy karddal, ruhája elporlott, de a bőrből való csizmái még épek voltak. A többi csontváz részeit fekvő és ülő helyzetben találták. Egy kőpadon női tetemet találtak karjában egy gyermekkel, a mellette térdelő férfi mind a két karjával átölelve tartotta. A földön a bejáratnál kén kődarabok voltak, amiből arra lehet következtetni, hogy mintegy 50 személyt kénnel fullasztottak meg. A hagyomány szerint a Kis-muzsalyi harangot a Turja nevű mély medrű vízbe süllyesztették, melynek iszapjában nyomtalanul eltűnt. A megmaradt csekély számú lakosok Nagymuzsalyba költöztek. 

Fényes Elek leírása 1851-ből: 

„Nagy – Muzsaly magyar falu, Bereg vármegyéből…E határnak hegyes részén szőlők és cserjék, s ezek között malom és timsóbányák vannak, melyek híres malomköveket és timsóköveket szolgáltatnak.

Ily bánya 7 van. A határ róna részén az emeltebb helyeken búza, s a laposabbakon rozs, zab és kukorica terem és csak kevés rész ment a Borzsa folyó árjaitól. A föld agyag. Lakja 538 lakos.” 

Nagy- és Kis – Muzsalynak közös malma volt. 1734. május 18-án a malomhoz jogot tartó lakosok elvégezték, hogy a szombati vámot a papnak és a tanítónak átengedik. Az erről szóló okiratot aláírták a malombérlők. De idővel e malom elpusztult.

A nagymuzsalyi emberek a földművelésből éltek. 1825-ben alakított itt a helység földesura, a gróf Károlyi család timsógyárat. A timsót itt bányászták a faluban. Híres volt a muzsalyi bor, amit a hegyoldalon termett szőlőből készítettek. A határ magasabban fekvő részében búzát, az alacsonyabban fekvő részekben rozst, zabot, kukoricát termesztettek és termesztenek ma is. Nagyon alkalmas ez a gyümölcsfák termesztésére, amit régen és most is előszeretettel ki is használnak az emberek. A hegyoldalba vájt pincék alkalmasak voltak a bor és a gyümölcs tárolására. 

A vándor népek jó fekvését már az őskorban felismerték. Ezekről számos korabeli lelet tanúskodik. A XIV. században már virágzó település. 1365-ben Konák István neveztetik birtokosul, valamint a Muzsalyi család, nevezetesen Muzsalyi Péter. 

Régóta híres bortermő vidék. Egy, a XV. századból származó adat szerint, Bakai Orsolya szőlőtulajdonos birtokán jó évben 60 hordó finom bor is megterem. 1566-ban a krími tatárok feldúlták a helyiséget és 38 telekről a lakosságot elhurcolták. 1657-ben a vidékre betört lengyel hadak is elpusztították, kirabolták. 1825-ben a helység földesura, a gróf Károlyi család timsógyárat alapított. Ehhez a timkövet a gyár felett emelkedő riolit hegyből bányászták. Több évszázadon át termeltek ki az itteni bányákból jó minőségű malomköveket, s ezek messzi földön híressé tették a községet. Az 1800-as évek végén a Krétalyuk nevezetű dűlőben kaolinbányát nyitottak. Ez egészen a csehszlovák éra végéig működött. Tíz évvel ezelőtt cseh és szlovák beruházók segítségével a bánya - Keramnedra vállalat néven - ismét termel. Hogy az ide nyúló beregszászi Nagyhegy aranyat rejt, azt már a törökök előtti időkben is tudták a helybéliek. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben a szovjet geológusok feltárták az aranyércben legdúsabb lelőhelyeket. Hét évvel ezelőtt az aranybánya, nem sokkal később pedig a bányától néhány kilométerre távolabb felépített ércdúsító kombinát kezdte meg működését. 

Az aranybányához tartozik egy monda, melyet Fehér Juliána mondott el, így hangzik: Sok-sok évvel ezelőtt rabszolgák dolgoztak az arany kitermelésén. Ezek közt volt egy nagyon tehetséges, leleményes munkás, aki kőből kőbárányt faragott, melynek a belseje üres volt. Ebbe gyűjtötte össze az aranyport a ruhájáról. Több éven keresztül a falu földművesei boronasújzóként használták. Egy napon megjelent a gazdája és elvitte a tele aranyporral súlyos bárányát, melyből felépítette Husztnak várát. 

Fehér Júlianna (muzsalyi lakos) a következő képpen mondja el Muzsaly multját: „A falu nagy része kistermelőké volt. Gazdag, termő vidék. Az emberek mezőgazdassággal és szőlészettel foglalkoztak. A falu világhírű bortermő vidék. Az orosz cár asztalára is szállítottak a Schönborn szőlőgazdaság borából. A vidéken törökjárás idején készítettek még mai különleges klímájú pincegazdaságot, mely egyedülűlló Ukrajn a területén. Sajnos elég rossz állapontban, kihasználatlanul van ami még ma is túristalátványosságként is szolgálhatna. A faluban működött egy állami szőlőgazdaság, melyet Ocskay Budapesti ügyvéd működtetett, munkát adva a föld nélküli embereknek”.

Nagymuzsaly az 1900-as években  

Az 1950 – es években felvirágzott Nagymuzsaly. A hegyeken finomabbnál finomabb csemege- és borszőlő termett. Az emberek nagy szakértelemmel gondozták a szőlőültetvényeket. 

A hegyoldalakon a szőlőn kívül még sokféle gyümölcsöt is termesztettek.  A gyümölcsöknek szárítókat építettek, ahol aszalták a finomra érett gyümölcsöt. Közben Beregszászban gyárak nyíltak, s ez elvette a munkaerőt a szőlészettől, ugyanis jobban megfizettek. Csak azok maradtak meg a szőlészetnél, akik szívvel végezték munkájukat. Aztán az 1980-as években jött a szesztilalom, amikor miniszteri rendelettel korlátozták az emberek alkoholfogyasztását. A szőlőtáblák sorsa megpecsételődött: megszabták, hogy mennyi hektáron termeszthettek szőlőt, a felesleget ki kellett vágni. A megmaradt szőlőt sem lehetett úgy gondozni, hisz nem volt anyagi támogatás. A szőlőmunkások száma is egyre kevesebb lett, mivel a fizetés csökkent. Végül gazdaságszerződést kötött családokkal, ahol 50 – 50 %-os arányban osztoztak a termésen. De ez sem vezetett eredményhez: a gazdaság nem permetezett, nem tudott kötözőanyagot biztosítani, a bérlők sem voltak szakemberek a szőlőtermesztésben s így már nem a minőség, hanem a mennyiség volt a fontos. Odalett a híres nagymuzsalyi szőlő és -bor híre. Az 1999-es évtől ismét fellendült a szőlő- és bortermelés a faluban. Farmergazdák családi vállalkozásban visszaszerezték Nagymuzsaly hírnevét a muzsalyi borral. Beregszászon a borfesztiválon több érmet is nyert már Varga Béla, Pető Béla. 

Az emberek jövedelmének nagyobb részét a gyümölcsfák és a földieper adja. Míg régen sokat kellett utazni és szállítani a gyümölcsöt a lembergi piacra, vagy más nagyvárosok piacaira, hogy értékesítsék áruikat, addig most helybe jönnek a felvásárlók és megveszik a faluban megtermelt gyümölcsöket. 

Nagy megpróbáltatás érte a falu lakóit 1944-ben, ugyanis ekkor volt a sztálini önkény. Minden 18 – 50 év körüli férfit elhurcoltak. A szolyvai kényszermunkáról 129 férfi soha nem tért vissza családjához. Az ártatlanul elpusztultak emlékére emlékművet állítottak a falu központjába.  

Fehér Júliána így monja el a 90-es éveket: „Sajnos ezekben az években, mint minden faluban megtörtént az etnikai tasztogatás, melyet nagyon megzsenvedett a lakosság. A bank bezárt, a kereskedelem megszünt, a falu pusztulásnak indult. A virágzó gazdaságot nemértő, kártevő emberek kezébe adták. Megkezte műkdését a szofoz és a kolhoz olyan emberek vezetésével, akik életükbe nem is láttak gazdaságot. A virágozó fákat kihuzokták és leadták a bútorgyárba faanyagnak”.

Jelene 

Nagymuzsaly lakóinak száma a 2001-es népszámlálás adatai szerint 2 086 fő, ebből 1 714 magyar nemzetiségűnek vallotta magát. 

Ásványvíz-palackozó üzem

Szkilur vállalat

 

A munkaképes korú lakosság jelentős része a helyi ipari és feldolgozóüzemeknél helyezkedett el. A már említett kaolin és aranybányán, valamint az ércdúsítón kívül a település határában perlitbánya működik. Közel félszáz dolgozót foglalkoztat az itt található borpalackozó üzem (Szkilur vállalat), feleannyi munkást a közelében levő ásványvíz-palackozó üzem. Itt található Nagymuzsaly, valamint a szomszédos Bene és Csetfalva termőföldjein gazdálkodó szovhozüzem irodája. Az önállóvávált Ukrajna első éveiben jelentkező gazdasági válság ellenére jó néhány helybélinek sikerült megtartania Beregszászon lévő munkahelyét. Mindamellett 30-40 férfi építőmunkásként dolgozik a határ túloldalán. 

Az itteniek a beneiekkel együtt még a szovjet érában - jórészt hegyre nyúló portáikon - virágzó gyümölcsösöket  alakítottak ki. Különösen az itt termett őszibaracknak nagy a becse: a muzsalyi gyümölcs évtizedek óta eljut a hágón túli nagyvárosokba is. A helybéliek a gyümölcstermesztés mellett újabban paradicsom-  termesztéssel is foglalkoznak, intenzív módszerrel bőhozamú fajtákat termesztenek, szintén a piacra. Nyár elejétől az út szélére kitett ládákból nemritkán negyven-ötven helyen is árusítják az éppen akkor érő gyümölcsöket a helybéliek.

A községben posta, családorvosi rendelő, gyógyszertár működik. A középiskolában 300 gyerek tanul. A magyar nyelvű mellett ukrán nyelvű osztályok is vannak. Óvodájába 24 csöppség jár. Az itteni fiatalok, valamint a településre látogató vendégek - jelentős az átmenő forgalom - egy bárban (Grill) is szórakozhatnak. A település lakóit öt ABC-ben szolgálják ki. Itt található a Muzsalyi Fogyasztási Szövetkezet központja is.

A település nagyságrendje 

Nagymuzsaly kb. 2100 lakost számlál. A falut a községi tanács igazgatja. Jelenlegi tanácselnök Ficáj László.