Ma 2024. március 29., péntek, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.

ПисанкаBeregvidék tojásfestőinek húsvéti hímes tojás alkotásai a megye legjobbjai között

Tegnap, március 29-én Ungváron, megyénk főterén, a Megyei Közigazgatási Hivatal előtt megrendezték immár 4-ik alkalommal a „Támadj fel, húsvéti hímes tojás” – 2018 megyei versenykiállítást.

Munkáikat 57 csapat mutatta be Kárpátalja minden részéből – ez több ezer hímes tojást jelent – melyet különböző tojásfestési technikával iskolás gyerekek készítettek. A rendezvényen rekord is született az egy helyen felállított legtöbb húsvéti tojásfa kategóriában, melyeket több mint 17 ezer hímes tojás ékesít, amit a jelen lévő Ukrán Nemzeti Rekordok Bizottsága tanúsított.

Örömre ad okot, hogy a rekord felállításában járásunk is részt vett a második helyezést érve el a kiállításon. Ezen időben Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke is kiküldetésben szintén Ungváron tartózkodott (a megyei tanács ülésén vett részt), így személyesen ellátogatott a fesztiválra és jelenlétével támogatta a beregszászi járás küldöttségét.

A fesztivál eredményhirdetésére és díjátadására a Megyei Közigazgatási Hivatal átriumában került sor, hol a résztvevőket Hennagyij Moszkal és Mihajlo Rivisz megyei vezetők köszöntötték.

Az érdeklődő közönség a húsvéti hímes tojásokat megcsodálhatja Ungváron a Népek terén, valamint a Közigazgatási Hivatal halljában rendezett kiállításon április 24-ig.

Ukrainian (Ukraine)Hungarian (formal)

Hasznos Források