Ma 2024. április 20., szombat, Tivadar napja van. Holnap Konrád és Zelmira napja lesz.
Nem léteznek fordítások.

 Kiszállásos lakossági fogadónap Gáton

 2011. május 17-én, kedden, Ihor Szviscso, a járási állami közigazgatási hivatal elnöke, Medvigy István, a járási állami közigazgatási hivatal elnökének első helyettese és Braun Béla, a járási tanács elnökhelyettese  kiszállásos lakossági fogadónapot tartottak Gáton.

Az állampolgárok különböző jellegű kérdésekkel keresték fel a járás elöljáróit. Így például Molnár Irén azzal a kéréssel fordult a Beregvidék vezetőihez, hogy teremtsenek rendet az árva gyerekeknek a tömegközlekedési eszközökön való utaztatása terén. Az idős hölgy elmondta: két árva kislány gyámja. Mivel a gyerekek a Beregszászi Magyar Gimnázium diákjai, naponta be kell utazniuk a városba. Sajnos, gyakran megesik, hogy a buszsofőrök nem hajlandóak ingyen utaztatni a lányokat, még a megfelelő igazolás felmutatása ellenére sem. A napi 18 hrivnyás viteldíj pedig meghaladja anyagi lehetőségeiket... A járás elöljárói azt tanácsolták, hogy kerüljék az összetűzést a sofőrökkel, egyszerűen csak jegyezzék fel a járatot és az időpontot, hogy az illetékesek operatívan tudjanak reagálni az ilyen szabálytalanságokra. 
Menyhért KatalinI. kategóriájú rokkant (a felvételen) a nyugdíj átszámításához kért segítséget, ugyanis jelenleg csak kor szerinti ellátmányt kap. A vezetők személyes ellenőrzésük alá vonták a kérdést és biztosították az idős hölgyet afelől, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy megkapja az őt megillető támogatást. 
A kiszállásos fogadónapon felvetették továbbá a kedvezményezett kategóriájú gyerekek óvodai étkeztetésének, a csikósgorondi felcserközpont vezetékes vízzel való ellátásának, a gáti ambulancia épülete felújításának kérdését is. A járás elöljárói figyelmesen meghallgatták a falusiak problémáit és az illetékes hivatalokhoz irányították a kérdéseket a konkrét intézkedések foganatosítása érdekében.

A járási tanács sajtószolgálata

 

 

 

 

 

Ukrainian (Ukraine)Hungarian (formal)

Hasznos Források