Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.
Nem léteznek fordítások.

 Környezettudatosságot — gyermekkortól

 Április 6-án Nagyberegre látogatott a Vertikál cégcsoport sajátos road—show-ja, hogy a helyi középiskola növendékeinek is bemutassa a környezetvédelem, a szelektív hulladékgyűjtés, a hulladék újrahasznosításának fontosságát.

A színes, látványos szemléltető anyagok, a különböző, a témával kapcsolatos játékok azonnal felkeltették a kicsinyek és nagyobbak figyelmét. Szűcs Attila, a cégcsoport képviselőjének szavai is arra összpontosították a gyerekek figyelmét, hogy mennyire fontos az erőforrások ésszerű felhasználása, mekkora jelentőséggel bír a környezet védelme a ma embere számára. Az iskolások játszva tanulták meg például, milyen színű tárolóedény milyen hulladék gyűjtésére szolgál, mik azok a veszélyes hulladékok, hogyan lehet környezettudatosan élni.

„Gondolkodj globálisan — cselekedj lokálisan!” — hirdette az egyik plakát. Bízunk benne, hogy a hasonló találkozók erre sarkallják majd a gyermekeket, s mind többen értik meg közülük, hogy tenni kell azért, hogy minél kevesebb szemét keletkezzen, illetve, hogy minél nagyobb arányban sikerüljön újrahasznosítani a hulladékot.

Néhány vélemény a rendezvényről:

Géczi Tihamér, a Nagyberegi Középiskola igazgatója – Csak üdvözölni lehet a hasonló kezdeményezéseket, hiszen az a gyermek, akit kiskorától a környezet védelmére nevelnek, minden bizonnyal így viselkedik majd felnőtt életében is. A szervezők nagyon kreatív, játékos formában hívták fel tanítványaink figyelmét arra, hogy mennyire fontos a szemét keletkezésének megelőzése, annak szelektív gyűjtése, illetve újrahasznosítása. Hiszem, hogy a gyerekek odahaza, szeretteiknek is elmondják majd a látottakat-hallottakat, így még nagyobb hatása lesz a rendezvénynek! Az a helyzet ugyanis, hogy a szelektív hulladékgyűjtés nem csak egy intézmény, hanem a családok, a falu egész közösségének fontos feladata.

Csok Márta, Nagybereg község polgármestere – Örülök annak, hogy egy ilyen színvonalas és hasznos rendezvényre került sor településünkön, mivel én is osztom azt az álláspontot, hogy már gyermekkorban el kell kezdeni a környezettudatos viselkedésre való nevelést. Ami a hulladékkezelést illeti, községünkben már megoldott a szemét központosított összegyűjtése. Azonban úgy vélem, hogy ennél tovább kell lépni, s létre kellene hozni egy olyan, a legszigorúbb követelményeknek is megfelelő központi lerakót, ahol meg lenne oldva a hulladék válogatása, újrahasznosítása is.

 

Ukrainian (Ukraine)Hungarian (formal)

Hasznos Források